Örödög űzés...

*Liam szemszöge*

Mint ha összes végtagom egy pillanat alatt lefagyott volna. Dina erősen megszorította a kezemet mikor megpillantottuk Larát. A ruhája véres volt és a kezében egy kés volt.

-         Liam te miért vagy mindig ilyen biztos mindenbe? – mosolyodott el.

-         Nem vagyok mindig mindenben biztos. – motyogtam remegő hanggal.

-         Hát én nem úgy vettem észre. – markolta meg jobban a kést. – És Dina jobban tetted volna, ha nem csukod rám az ajtót. Talán megkegyelmeztem volna neked, de így nem.

-         Állj le Lara ez nem játék! – üvöltött neki Dina.

-         Neked lehet, hogy nem, de nekem igen. És élvezem. – mondta majd közelített felénk. Megfogtam Dina csuklóját és elkezdtem vele futni a folyosón. Most az egyszer örültem neki hogy nem kicsi a házunk. Gyorsan leszaladtunk a lépcsőn majd le a pincébe. Itt talán nem talál meg. Felgyújtottam a villanyt és leültettem Dinát az egyik székre.

-         Liam mi tévők legyünk? – kérdezte Dina sírva és felhúzta a lábait a székre.

-         Nem tudom. De együtt valahogy megoldjuk. – mondtam neki és végig húztam ujjaimat hideg arcán.

-         És mi van Lizivel? Láttam, ahogy kínozza. Láttam, ahogy folyik végig az arcán a vér. Láttam, hogy szenved. És láttam sírni. – súgta nekem Dina.

-         Lizi bátor lány.

-         Ez nem azon múlik, hogy bátor e vagy sem! Ezt te is jól tudod. Szűksége van a segítségünkre. Nem tudnám magamnak megbocsájtani, ha Lara megölné.

-         Tudom. – motyogtam.

-         Lehet, hogy hülyének fogsz nézni de lehet hogy Larát megszállta az ördög. – nyelt egyet Dina.

-         Tessék? – néztem rá furán.

-         Tudtam, hogy hülyének, fogsz nézni. – sóhajtott Dina.

-         Dehogy is! Folytasd. – mondtam neki.

-         Hát tudod, hogy olyan fura mióta látta azt a gyilkosságot. És mondta nekem is hogy a gyilkos megfenyegette. És olyan hülyeségeket, hordott össze.

-         De ettől nem szállja meg az ördög!

-         De igen! Mondta, hogy az álmában mindig lát egy személyt, aki meg akarja ölni és ne mond nekem azt, hogy normális az, hogy ki akar minket nyírni.

-         Tegyük fel, hogy igazad van. Hogy űzzük ki belőle az ördögöt?

-         Hát Lara szobájában vannak ilyen könyvek. És talán nyomokat is találhatnánk, és végre megfejthetnénk a titkot, ami eddig hét lakat alatt lapult.

-         Gondolod, hogy fény derül a titokra?

-         Biztos vagyok benne. – mondta.

-         Akkor menjünk. – mondtam mire ő felkelt a székről és lassan felmentünk a földszintre. Larát sehol nem találtuk. A kezem jég hideg volt és remegett a félelemtől. Ki tudja, hogy a ház melyik részén lehetnek a csapdák. Óvatosan lépkedtünk a lépcsőn ne, hogy nyikorogjon egyet. Nem akartam, hogy Lara itt legyen. Én se akartam itt lenni!

-         Liam gyere. – sürgetett Dina. Egyszerre mentünk be Lara szobájába. Gyűlölöm azt a helyet! A hideg futkos a hátamon már a tudattól, hogy nekem oda be kell mennem. Dina gyorsan kulcsra zárta az ajtót és vadul kezdett valamit keresni.

-         Te mit ácsorogsz ott? Segíts már. – mondta idegesen majd folytatta a keresgélést. Eldöntöttem, hogy én az éjjeli szekrényében fogok kutakodni. Letérdeltem a szekrény elé és kihúztam az első fiókot. Tele volt minden féle rajzzal. Mint ha a sötét gondolatait festette volna le egy papírra. Mindegyik papír hátoldalán volt egy kis megjegyzés. Az egyik rajz engem ábrázolt, ahogy Lara felakaszt. Összehajtottam és elraktam a nadrágzsebembe. Majd szépen bele rakom abba a noteszba, amit elvettem tőle. Sajnos az első fiókban csak rajzok voltak ezért kihúztam a másodikat.  Csak egy doboz volt benne. Vajon ez rejti a titkot? Szépen kivettem és leraktam az ágyra. Megnyomtam a gombot és lassan felnyílt a teteje. Haj? Miért dugdos Lara egy dobozban levágott tincseket? De várjunk. Undorodva söpörtem az egyik oldalra a hajszálakat és kivettem azt a papírt, ami a doboz alján volt. Óvatosan kihajtottam és elolvastam.  A család össze titka ezen a papíron volt. Vajon evvel mit akarhatott?

-         Liam azt hiszem, tudom, hogy űzzük ki belőle az ördögöt. – térdelt le mellém Dina és kinyitott egy könyvet.

-         Látod, itt az van, hogy egy székbe kell helyeznünk és valahogy le kell fogni a végtagjait hogy ne, tudjon elmenekülni. Utána meg fel kell olvasni ezt a szöveget és a végén egy keresztet kell a nyakába rakni.

-         És ez hogy fog nekünk sikerülni? – kérdeztem.

-         Valahogy el kell terelnünk a figyelmét hogy csapdába, tudjuk csalni.

-         De Lara még nálunk is okosabb.

-         Az nem olyan biztos. – csukta össze Dina a könyvet. Hirtelen valaki elkezdte püfölni az ajtót majd hümmögni kezdett.

-         Ez biztos Lizi. – keltem fel, de Dina visszarántott.

-         Honnan tudod?

-         Lara nem dörömbölne csak úgy az ajtón. – motyogtam és lassan az ajtóhoz mentem. Dina mögém állt és a könyvet a magasba lendítette hát, ha ütni kell. Lassan megfogtam a kilincset és egy rántással kinyitottam az ajtót. Tudtam én, hogy Lizi lesz! Gyorsan visszazártam az ajtót. Lizi nem csinált semmit csak hümmögött és sírt.

-         Vár keresek egy ollót és kiszedjük a varratot. – mondta Dina mire Lizi leült az ágyra és várta a segítséget.

-         Liam te! – nyomta a kezembe az ollót.

-         Miért pont én? – kerekedett ki a szemem.

-         Mert nem vagyok jóban vele. Na, csináld. – lökött az ágyhoz. Leültem Lizi mellé és elkezdtem vagdosni. Láttam az arcán, hogy nagyon fáj neki, de ennél finomabban nem tudtam elvágni a cérnaszálakat. Nem tudom honnan szerezte ezt Lara, de nagyon vastag. Alig bírom elvágni.

-         Kész. – húztam ki szájából az utolsó szálat.

-         Kösz Liam. – mondta Lizi de a szájához kapott. – Bakker! Ez rohadtúl fáj. – mondta és elkezdett káromkodni. – Remélem, van ötletetek arra, hogy hogyan nyírjuk ki a kis görényt. – mondta idegesen Lizi.

-         Van ötlet. Csak valahogy el kéne kapni és egy székhez szorítani.

-         Azt bízzátok rám. – mondtam és kiszaladtam a szobából. El se hiszem, hogy megteszem. Vettem egy nagy levegőt és elkezdtem üvöltözni:

-         Itt vagyok Lara! Rajta kapj el! Nem akarok a te kis játékod lenni. Akkor inkább végezz velem. – kiabáltam, de semmi. – Lara könyörgöm, ölj meg! Inkább végezz velem, mint hogy itt szenvedjek a semmiért.

-         Nocsak, a kis Liam könyörög nekem? – hallottam egy hangot majd megfordultam.

-         Igen! – nyeltem egyet.

-         Ugye nem gondolod azt, hogy ilyen könnyen fogok veled végezni? – kérdezte.

-         De. – mondtam.

-         És fájjon vagy ne? – nevetett.

-         Ahogy akarod. – mondta és közelebb jött hozzám. A kést a magasba emelte, de lecsapni nem tudta ugyan is a lányok megfogták mind a két kezét és egy székbe ültették és lekötözték.

-         Engedjetek el vagy megkeserülitek! – kiabált és próbált kiszabadulni a fogságból.

-         Visszakapod mind azt, amit velünk műveltél te kis patkány. – súgta a fülébe Lizi.

-         Csak szeretnéd. De okosabb vagyok nálatok.

-         Majd meglátjuk. – mondta Dina és kinyitotta a könyvet.

-         Mit akarsz csinálni?

-         Kiűzni belőled az ördögöt.

-         Tessék? Nem az nem lehet. Megöl! – kezdett el Lara üvöltözni és ficánkolni.  Dina nem bírta tovább. Elkezdte felolvasni a szöveget lassan. Lara nem bírta és elkezdett üvöltözni és sikítani. Nem bírtam hallgatni ezért befogtam a fülemet. Lehet, hogy rosszat tett Lara, de a kishúgom és fáj, ha szenved. A szöveg végén Lara lihegett és csöpögött róla a víz. Dina megfogta a keresztet és Lara nyakába rakta. Életemben nem hallottam még olyan szenvedő sikítást. Amint láttam Lizi se bírta nagyon. Ő is füleire tapasztotta kezeit. Kellett egy 20 perc mire Lara megnyugodott.

-         Vége? – kérdeztem.

-         Vége. – mondta Dina boldogan.

• 5 hónappal később*

Elég sok mindenen mentünk keresztül. Lara visszakerült a kórházba és mindennap meg kell látogatnunk. Sajnos az állapota nem nagyon javult, de legalább már tud aludni. Elmeséltem a fiúknak hogy min mentem keresztül és egy kicsit mérgesek voltak, hogy nem árultam el nekik hogy van egy húgom. De megtudtak, nekem bocsájtani. Anyát természetesen nyugovóra helyeztük és fájt a hiánya, hogy már nem lehet köztünk. Épp egy koncertre gyakoroltunk mikor megcsörrent a telefonom. Boldogan pillantottam a kijelzőre. Dina keresett.

-         Háló? – szóltam bele.

-         Szia! Van egy rossz hírem. – sírt a telefonba.

-         Jézusom Dina mi történt? Mondd már. – sürgettem és gyomrom görcsbe rándult.

-         Lara megszökött.

Na itt a vége a történetemnek. Remélem mindenkinek nagyon tetszett és a továbbiakban is fogjátok a történeteimet olvasni. Szeretném ha leírjátok hogy mi tetszett a történetemben és hogy miért olvastátok na meg hogy ki volt a kedvenc szereplőtök. Eldöntöttem hogy nem fogom abba hagyni a horror történetek írását. Most is dolgozom egyen. Remélem tetszik a befejezés. 

Hanna:)

Féljek vagy ne féljek? ......

*Dina szemszöge*

El akarok menni! Nem bírom tovább. Félek. Nem merek kimenni a szobából. Mi van, ha Lara csak úgy kiugrik a sarokból és leszúr egy konyhakéssel? Mert megteheti. Hisz fogva tart minket. Se ki, se be. Nem gondoltam volna, hogy az én kishúgom ilyenre képes. Én voltam az egyetlen személy, aki hitt benne és tessék. Csalódnom kellett benne. Nem vagyok se szomorú se vidám. Inkább ideges. És érzem, hogy megemészt a félelem. Borzalmas, azaz érzés mikor az ember tudja, hogy itt a vég. Talán könnyebb lenne, ha én végeznék magammal? Nem lenne olyan fájdalmas. NEM! Nem hagyhatom itt a testvéreimet. Együtt kell, legyőzünk, a gonoszt ki Lara testében lakozik. Mint ha egy ördög szállta volna meg kis testét. Vajon mit értett avval, hogy ez az egész egy játék? És vajon tényleg lesz nyertes vagy vesztes? De addig se ölhetek itt tétlenül Liam ágyán. Idegesít, hogy nem tudok segíteni senkin! Még magamon se.

-        - NE! Könyörgöm ne! – hallottam egy sikítást és a szívem hevesebben kezdett dobogni. Reflexből felkeltem az ágyról és a hang után szaladtam. Óvatos léptekkel haladtam a hang irányába. Felkaptam a szekrényről egy esernyőt (tudom nem hatásos) és benyitottam a fürdőbe. Senki nem volt ott. Ez különös. Pedig megmernék rá esküdni, hogy innen jött a hang. Lassan leeresztettem a kezemet és felkapcsoltam a villanyt. A tükör ugyan olyan maszatos volt. És már tudtam ki vére szárad rajta. Hát az anyukámé. El se hiszem, hogy Lara megölte! Hogy tehette? Halk léptekkel közelebb mentem a mosdóhoz és bele néztem. Dugig volt vérrel. Annyira megijedtem, hogy hátra ugrottam. Nem ez nem lehet! Lara megint ölt. Miért teszi? A hideg végig futott a hátamon. Vajon melyik volt? És ha csak kínozta meg se ölte? Óvatosan végig húztam az ujjamat a mosdó kagyló szélén majd megszagoltam. Biztos akartam lenni abban, hogy ez igazi vér. És igen! Hirtelen megmozdult a zuhanyfüggöny és azt hittem a szívem áll le. Egy percig csend volt majd valaki elkezdett énekelni. Az esernyőt szorosabban kezdtem szorítani és elindultam a zuhanyzó felé. Lassan megfogtam az anyagot és egy nagyot rántottam rajta. A látványtól az esernyőt eldobtam és a kezeimet az arcom elé kaptam. Könnyeim folyni kezdtek és nem hittem a szememnek. Lizi feküdt a kádban és rajta ült Lara. Épp varrta össze a száját. Lizi még mindig élt. És látszott rajta mennyire fáj neki.

-         Dina? Már vártalak. – emelte fel lassan Lara a fejét.

-         E – e – engem? – nyöszörögtem.

-         Igen téged. Tudod, nem csak neki kell szenvednie. – mutatott Lizire majd vissza rám. Lizi könnyei csak úgy folytak épp úgy, mint az enyém. Próbált kiszabadulni, de nem tudott. Lara oda kötözte, valahogy amit én se tudok, hogy hogyan csinálhatta.

-         Miért teszed ezt? – kérdeztem remegő hangon és egy lépést hátráltam.

-         Te nem tudod, hogy én min mentem keresztül. Küzdtem az élettel. Aludni sem tudtam! És most mindent visszaadok nektek! – nevetett és kiugrott a kádból.

-         De miért varrtad össze a száját? – nyeltem egy nagyot.

-         Túl sokat beszélt. És meg akart ölni. Csak sajnos ez nem sikerült. – nevetett tovább. Ez miért nevetséges? Inkább szomorú vagy ijesztő.

-         Velem mit fogsz csinálni? – kérdeztem és már a küszöbön álltam.

-         Az meglepetés lesz. – röhögött.

-         Soha nem fogsz elkapni. – mondtam és becsaptam előtte az ajtót. Szaladtam. Nem tudom hova csak szaladtam. Túl nagy ez a ház! Hirtelen megfogta valaki a kezemet és berántott Lara szobájába. A számat befogta én, meg akár hogy próbáltam szabadulni nem ment.

-         Nyugi Liam vagyok. – súgta a fülembe, és levette a kezét a számról.

-         Mit keresel itt? – érdeklődtem.

-         Lara elől menekülök. – suttogta.

-         Én is. – motyogtam. – Lizit fogva tartja.

-         Tessék? – nézett rám Liam rémülten.

-         A kádban ültek és Lara épp Lizi száját varrta össze. – hadartam el.

-         Mi? De miért?

-         Mert túl sokat beszélt. Liam én ezt már nem bírom! Mi lenne, ha egymással végeznénk? – haraptam a szám szélébe.

-         Te csak viccelsz ugye? Küzdenünk kell! Nem adhatjuk fel. Lehet, hogy te már nem akarsz élni, de én még igen. Fiatal vagyok a halálhoz. És tudom, hogy nincs itt a vég! Csak okosnak kell lenni. – morogta Liam.

-         De bármelyik pillanatban belénk szúrhat egykést. Hát nem érted?

-         Dina inkább te nem érted! Lara csak játszik velünk.

-         Mi az, hogy játszik? Szerintem meg nagyon is komolyan gondolta azt, hogy az egyikünket hagyja csak életben!

-         Nem! Mindenkit életben hagy. Hisz ha sorra l meg minket nem marad játéka.

-         Tessék?

-         Figyelj! Egy gyerek akkor van el, ha van játéka nem? És ha most mindenkit kinyír, nem marad semmi. Lara nem ilyen egyszerű, ahogy te gondolod.

-         De nem is olyan bonyolult, ahogy te gondolod? Akkor miért ölte meg anyát? – sírtam.

-         Ez egy jel! Azt mutatja, hogy megmeri tenni. De hidd el nem fog minket bántani.

-         Liam miért vagy te ennyire biztos ebben? – néztem a szemeibe.

-         Igen Liam. Miért vagy te biztos abban, hogy nem foglak kinyírni! – szólalt meg egy hang a hátunk mögött. Mind a ketten egyszerre a fordultunk meg. Lara állt előttünk egy késsel a kezében amiről folyt a vér.

A vér illata...

FIGYELEM! Sajnálom hogy ilyen későn hoztam új részt. Megpróbálom minél hamarabb hozni a következőt. 

ui.:A ZENÉT KÖTELEZŐ HALLGATNI OLVASÁS KÖZBEN!

*Liam szemszöge*

- Nem biztos, hogy tudni akarjátok. – mondta Lizi.

- De tudni akarjuk! – mondtuk egyszerre Dinával.

- Hát jó. – sóhajtott Lizi és elkezdte olvasni a levelet

Kedves Payne család!(Már aki még él)

Gondolom most a fejetekben az a kérdés kering, hogy „MIÉRT?” . A válaszra vártok? Hamarosan kiderül csak nyugalom. Az élet egy játék. Aki nyer, az túléli. Aki meg veszít, az megérzi a kín keserű ízét. A hoz, hogy túléljétek, ezt a játékot egy dolgot kell tennetek. Gondolkodni! Nem fogok semmit se elárulni. Nektek kell rájönni, hogy épp mi a feladat. Ez nekem miért szórakoztató? Mert megérzitek azt a szenvedést, amit én éltem át az elmúlt években. Ha az egyikőtök valamelyik feladatot netán elszúrná, én megkeresem, és akkor fogok, vele végezni mikor nem figyel. Jó szórakozást!

Ui.: A ház minden pontján meglepetés vár rátok.

Szeretettel: Lara.

Mikor Lizi felolvasta az utolsó sorokat a papírról a lábam remegni kezdett, és mint ha a torkomat valaki szorítaná. Dyna arcáról csak úgy potyogtak a könnyek Lizi meg értetlenül meredt a félig ázott félig véres papírra. Nem értettem miért olvassa újra át. Hisz minden egyes szót tisztán lehetett érteni. Van egy olyan érzésem, hogy ezt a napot nem fogom túl élni. Dynát felsegítettem a földről és a holttest mellé léptem. Anya volt az! El sem hiszem, hogy Lara ezt művelte. Lara, aki imádta az anyukáját. Vajon mit láthatott az a kislány hogy ilyen tettekre vetemedett? Vajon miért nevezi a mi kínzásunkat játéknak? Ez nem is játék! Lara megbolondúlt.

-         Szerintem jobb, ha kimegyünk ebből a szobából. – hajtotta össze a levelet Lizi.

-         Igen. És jobb, ha ide vissza se jövünk. – motyogtam és letakartam a hullát egy fehér lepedővel.

-         Tessék? És én még is hol fogok aludni. – esett kétségbe Dyna.

-         Kétlem, hogy fogsz tudni aludni. – rázta a fejét Lizi és keresztbe rakta a kezét.

-         Mert?

-         Mert te nem vagy olyan, aki egy ilyen esemény után nyugodtan tudna szunyókálni. – sóhajtott Lizi.

-         És ha még is?

-         Akkor mész Liamhez.

-         Inkább megyek Liamhez mint hozzád. – morgolódott Dyna és kiment a szobából.

-         Miért vagy vele mindig ilyen gonosz? – néztem Lizire.

-         Azért mert megérdemli. – forgatta szemeit és ő is kiviharzott a szobából. Egy utolsó pillantást vettem a letakart holtestről majd én is távoztam a szobából. Kulcsra zártam az ajtót majd lementem a nappaliba tévézni hátha meg nyugszom egy kicsit. A kanapé kényelmes volt így gyorsan el tudtam aludni.

Egy nyugtató, de még is idegesítő éneklésre keltem. Szemeimet megdörzsöltem és az órára pillantottam. 0:00 mutatott. Ez egy kicsit ijesztő. És miért van rajtam takaró? Ki ropogtattam az ujjaimat és levakartam magamról a takarót. Vajon ki tehette rám? Biztos Dyna. Nem szereti, ha valaki takaró nélkül alszik. A dal egyre hangosabb lett, de még is olyan megnyugtató volt. Kikapcsoltam a tévét és elő vettem a zsebemből a telefont hogy az utat tudjam világítni. Nem akarok hasra esni. A kezeim jég hidegek voltak és remegtek a félelemtől.  Tudom, hogy minden egyes amatőr horror filmben az ember utána néz a hangoknak. Soha nem is értettem miért csinálják. De most hogy kb. ugyan abban a szituációban vagyok értem. Egyesével szedve a lépcsőfokokat mentem fel az emeletre. A hang egyre ijesztőbb lett, ahogy közeledtem felé. Furcsa módon a folyosó legvégéről jött a hang. Sajnos a telefonom fénye nem világította be az egész teret így közelebb kellett merészkednem. Ahogy közeledtem a hangoz egyre világosabb lett, hogy ki az a személy.

-         Te meg mit csinálsz? – kérdeztem halkan.

-         Mosom a szenvedés jelét. – mondta Lara és folytatta a törlést.

-         De miért?

-         Hogy ne hagyjon nyomot. – mondta határozottan

-         Várj! Hogy került ide vér. – kérdeztem mire ő felnézett rám. Annyira megijedtem, hogy egy lépést hátráltam.

-         Liam! A kíváncsi Liam. Talán te is így akarod végezni? – kérdezte és elő húzott egy kést a háta mögül. – Szeretnéd,hogy,már csak egy vödör vér legyél, amit egy kézlendítéssel kiöntök a folyóba? A halak biztos örülni fognak a DNS-ednek. És én is szívesen nézném, meg,ahogy a késen végig folyik a te rikító véred. -húzta végig rajta az ujját majd rám nézett - Ezt szeretnéd ? -állt fel és a ruhájáról csöpögött a szappanos víz meg a vér. – Nem hallom! Válaszolj! – markolta meg erősen a kés alját úgy, hogy az ujjai is kifehéredtek. Nem válaszoltam csak hirtelen megfordultam és futásnak eredtem.

Díj+

El se fogjátok hinni! Egyszerre 2 díjat is kaptam! Juhéééé :D
Akiknek a díjakat köszönöm:
 esther.* 
Krystal.*

Nagyon nagyon szépen köszsönöm:))))

                                                                      

         (Itt a kicsike)

1. Írj magadról 11 dolgot!

2. Válaszolj 11 kérdésre!

3. Írj 11 kérdést!

4. Küld tovább 11 blognak!

1.Nos 11 dolog így hirtelen nem jut eszembe! Sok mindent el lehet rólam mondani és aki ismer tudja is.Ezért inkább nem fárasztalak titeket evvel:)

2.

- Kedvenc évszak?* Tavasz:)

- Kedvenc könyv?*Szent Johanna Gimi

- Kedvenc együttes?*One Direction Rolling Stones The Pretty Reckless Little Mix 

- Kedvenc film?*Igazából Szerelem Rémálom az Elm utcában.

- Mióta írsz blogot?Már az őskorban kezdtem el...

- Korod?*Nem publikus :D

- Hobbi?*Van.

- Játszol valamilyen hangszeren?*IGEN*-*

- Szereted a sulit?*Hát...ez elég..khm..khm..kérdés..Hahahahah NO!

- Kedvenc blog?*Van

- Kedvenc állat?*Az is van :D

1. Mi inspirált az írásra?Hát nem is tudom...

2. A főszereplőt magadról mintáztad?Nem.

3. Van testvéred?Igen.

4. Kedvenc énekes/énekesnő?Taylor Momsen 

5. Kedvenc film?Igazából Szerelem Rémálom az Elm utcában.

6. Mennyire gondolod magad jó írónak?So good!

7. Hova utaznál el legszívesebben?London Hawaii oh je :D

8. Kedvenc banda?One Direction Rolling Stones The Pretty Reckless Little Mix

9. Kedvenc zene?Van!

10. Milyen telefonod van?Nokia c5

11. Van piercinged? Ha nincs szeretnél?Nincs és NO!

3. Írj 11 kérdést!

Boszorkány vagy? Ha igen honnan tudod?

Az előző életedben mi voltál?

Szereted a tulipánt?

Kedvenc gyümölcs?

Szeretnél tetkót?És ha igen mit ábrázoljon?

Ki a példaképed?

Kedvenc színész?

Kedvenc színésznő?

Kedvenc szín?

Kedvenc dal?

Ha elrabolnának az UFÓ-k mi lenne az első kérdésed hozzájuk?

4.Akiknek küldöm:

http://www.natalie-deardiary.blogspot.hu/  Nikii

http://christmas-love.blogspot.hu/  Tambuci 

http://icantchange.blog.neon.hu/  Bius

Sikítás...

*Dina szemszöge*

Liam megfogta a kezemet és elrántott a mosdótól, és egészen Lizi szobájáig húzott. A félelemtől a lábaim elkezdtek remegni és újra folyni kezdtek a könnyeim. Félek! És már nem bírom! Liam berontott a szobába majd elengedte a kezemet és Lizihez rohant.

- Nyugi kiszabadítalak valahogy. - térdelt le elé Liam mire Lizi hevesen kezdett bólogatni. -Dina hogy segítsek rajta? - nézett rám Liam.

- Ollóval el tudjuk vágni a kötelet. - motyogtam, és a szekrényhez siettem. Egy rántással kinyitottam a fiókot és gyorsan elkezdtem turkálni a papírok között.

- Na meg van az olló? – fordult felém Liam mire én kivettem és oda adtam neki.

- De siess! – mondtam mire bólintott egyet és elkezdte szétvágni a vörös kötelet Lizi kezeiről. El nem tudom képzelni, hogy az ÉN húgom ölte, volna meg az anyámat. Mármint ez lehetetlen, hisz egyedül Liamet és Lizit nem bírta. De Lara nem az a fajta, aki csak úgy simán gyilkol. Kell valami indok, de az a baj hogy sehol sem találom. Igen anya is hanyagolta egy kicsit, de azért szerintem nem ölne meg senkit. Az a baj hogy Lara fejével se lehet gondolkodni mostanában.

- Hú, köszi Liam. – ült fel az ágyban Lizi és a vörös kezeit kezdte dörzsölni.

- Nagyon szívesen. De szerintem öltözzünk fel gyorsan és menjünk el Larához, hogy Dina végleg megnyugodjon. – utasított minket Liam mire én kiviharoztam a szobából. Mi, az hogy végleg nyugodjak meg? Én és a megnyugvás ebben a pillanatban! ? A szívem majd kiugrik, a helyéről annyira ideges vagyok és még a kezeim is megfagynak. Gyorsan megmostam az arcomat egy kis hideg vízzel majd felöltöztem.

- Kész vagy Dina? – nyitotta ki Liam az ajtómat.

- Igen. – válaszoltam halkan és elindultam vele lefelé a lépcsőn.

- Na végre. Menjünk már! Én kinyírom azt a hülye gyereket. – mérgelődött Lizi.

- Ne beszélj így róla! Tudod, hogy beteg és akkor te még fokozod. Hát ehez csak gratulálni tudok. – kiabáltam vele és elkezdtem tapsolni.

- Dina te csak állj le mert te se foglalkoztál vele olyan sokat. És tudom, hogy te is arra gondolsz, hogy Lara ölte meg anyát. – kiabált már Lizi is.

- Nem érdekel, hogy te mit tudsz vagy mit nem. De ha őszinte akarok, lenni már te se érdekelsz. Mindig mindenki ellen, vagy és ha néha egy pillanatra a tükörbe néznél, észrevennéd, hogy milyen egy szemét egoista lény vagy. – mondtam ki egy levegőre.

- Kit érdekel a te véleményed ebben a percben? – nézett rám lesajnálóan.

- Na, jó tudod mit. Amint ez az ügy lezáródott a büdös életben nem jövök vissza. – fújtam ki a levegőt.

- Felőlem. Úgy se hiányoznál senkinek. – rántotta meg a vállát. Na, mondhatom ez nagyon jól esett. Nem elég hogy ki vagyok borulva akkor még ez a nőszemély is rá tesz egy lapáttal.

- Na jó! Szerintem ezt itt hagyjátok abba és inkább induljunk el. – vette fel Liam az eső kabátját majd a zárba rakta a kulcsot és próbálta elfordítani, de nem ment. Megpróbálta még egyszer, de reménytelen.

- Mi a baj? – kérdeztem halkan.

- Beragadt. – nyelt egy nagyot Liam.

- Tessék? – kérdezte Lizi. – Nem az nem lehet! Ki volt kint utoljára? – kérdezte idegesen mire én a remegő kezemet a magasba emeltem. – Ez remek. – forgatta a szemeit. – Biztos az okos bele törte a zárba a kulcsot.

- Te barom! Akkor Liam be se tudná dugni a kulcsot! – motyogtam.

- Na, most már tényleg fejezzétek be. Nem így kell viselkedni! Tudtommal már felnőtt emberek vagytok.  Talán Lara miattatok lett ilyen amilyen. – üvöltött már Liam is.

- Maga csak ne dumáljon szenyor tökély. Nem én tagadtam le a húgomat. – mondta Lizi.

- Ha megtehetnéd te is letagadnád. – hajtotta le Liam a fejét.

- Inkább valahogy jussunk ki! – löktem el Liamet az ajtótól és elkezdtem ráncigálni. Nem lehet igaz, hogy nem nyílik! Reggel még működött.

- Így csak elrontod. – rázta a fejét Lizi.

- Na jó elegem van. Én most szépen felmegyek a szobámba. – mondtam majd a hajamat hátra söpörtem és felmentem a szobámba. Szépen lassan kinyitottam az ajtót és amint az ágyamra pillantottam kénytelen voltam sikítani egyet. A lábaim megremegtek és lerogytam a földre. Arcomat tenyerembe temettem és elkezdtem bőgni. NEM BÍROM! Félek!

- Mia a baj? – lihegett Liam. Gondolom szaladtak mikor meghallották kétségbe esett sikításomat. Én erőtlenül az ágyra mutattam. Egy hang nem jött ki a torkomon. Ez nem lehetséges! Hisz mikor kijöttem a szobámból még nem hevert itt! Vagy még is?

- Hogy került ez ide? – rohant az ágyamhoz Lizi. – És miért vizes a teste?

- Na, jó valahogy el kell tüntetni. – mondta Liam és felsegített a földről.

- Várj itt egy boríték! – húzott elő Lizi a test ruhája alól egy ázott borítékot.

- Bontsd fel! – parancsolt rá Liam. Lizi megrázta a borítékot, hogy lejöjjön a vízról majd szépen lassan felbontotta.

- Gyorsabban! – mondtam szinte már könyörögve.

- Nyugi már.

- Ne mond nekem, hogy nyugi már mikor abszolút nem tudok megnyugodni. – kezdtem el megint sírni mire Liam elkezdte a hátamat simogatni.

- Ó te magasságos ég. – mondta Lizi miközben magában olvasta a sorokat, ami a vizes papírra volt írva.

-  Na, mond már. – mondtam.

Sajnálom hogy ilyen késve hoztam a következő részt. Sajnos ez nem lett olyan ijesztő mint amire számítottam...mind1. De mindenkit arra kérnék hogy ne csak annyit írjatok hogy "hozd a kövit " meg ilyesmi, hanem szépen fejtsétek ki a véleményeteket pár mondatban:)

Mi történt?...

*Liam szemszöge*
A redőnyömön beszivárgó nap sugarakra keltem fel.Szemeimet megdörzsöltem és egy jó nagy nyújtózkodással keltem ki az ágyból.Mobilomat bekapcsoltam és rekord gyorsasággal írtam be a PIN kódot majd ledobtam az ágyamra.Bele bújtam a papucsomba és az ablakomhoz sétáltam.Egy,két rántással felhúztam a redőnyt és kicsit meglepett a kert látványa.A tavunk ki volt ásva és olyan nyomok voltak a földön mint ha valamit vonszoltak volna.Hirtelen valami rosszra gondoltam de a végén megráztam a fejem.Ez butaság!Nem történt semmi.Biztos apa ki akarja bővíteni.Mosolyogva öltöztem fel és fütyörészve léptem ki a szobámból.Mint ha a szívem egy pillanatra le állt volna mikor meg láttam a vörös csíkot a folyosón.Ez tuti nem festék!A vér tócsában lépkedtem tovább egészen a fürdőig.Mikor megérintettem a lámpa kapcsolóját valami nyálkás és hideg trutyit éreztem a kezemen.Fel kapcsoltam a villanyt és közelebbről is meg néztem hogy mi van a kezemen.Piros volt a színe és szaga mint a véré.Tudom hogy undorító de kicsit meg nyaltam az ujjam és mint ha vér ízét éreztem volna a nyelvemen.El is torzult az arcom és rám jött a hányinger.A mosdóhoz siettem és megpróbáltam hideg vízzel ki öblíteni a számat.Szépen elzártam a csapot és értetlen fejjel néztem a tükörre.Az egész össze volt maszatolva és a kis porcelán párkányon(amin a fog keféket tároljuk)volt egy szivacs ami vörös volt.A pulcsim ujjába meg töröltem a számat és körbe néztem a fürdőben.Az egyik sarokban egy esernyő hevert és a padlón vér cseppek volta.Nem akartam tovább itt maradni ezért kimentem és úgy döntöttem benézek Dinához de nem volt a szobában.Lara szobájának az ajtaja tárva nyitva volt de erőm és kedvem sem volt bemenni abba a rémisztő szobába.Szerintem azt már szobának se lehet nevezni.Ki is rázott a hideg mikor be pillantottam.Tovább sétáltam egészen Lizi ajtajához.Halkan be kopogtam de választ nem hallottam.Óvatosan kinyitottam az ajtót és le döbbentem mikor Lizit meg láttam amint az ágyhoz van kötözve.

Gondolkodás nélkül a nővéremhez szaladtam és megpróbáltam ki szabadítani de nem sikerült.Mint ha a kötél bele olvadt volna az ágy sarkaiba.Lehetetlen volt ki szabadítani.Egy ideig gondolkodtam hogy mi tévő legyek ,majd kirohantam a szobából be anyáék szobájába de ott se találtam senkit csupán a véres lepedőt.Az idegeim nem bírták tovább és a szememből árvízként ömlött a könny.Kezeim elkezdtek remegni,ujjaim ki fehéredtek és a gyomrom görcsbe rándult.Miért hallgattam Louisra?Ő mondta hogy látogassuk meg a családot mert biztos nagyon hiányzunk neki.Aha látom!Nagyon hiányoztam nekik mondhatom.Kezeimmel letöröltem az arcomról le folyt cseppeket és meg próbáltam össze szedni magam.Vettem egy mély levegőt és ki mentem a szobából.Le szaladtam a lépcsőn és kétségbe esve kerestem Dina nővéremet.Megnéztem apám dohányzó szobájában de ott sem volt.Már föl akartam adni a keresést mikor sírásra lettem figyelmes.Megpróbáltam a hang irányba menni ami nem volt könnyű.Azt hittem az én fülem hallucinál de nem.Dina a konyha kővőn feküdt és sírt.Nem tudtam mit tegyek.Le térdeltem mellé és elkezdtem simogatni.

-Liam?-nézett rám.Szemei vörösek voltak a sírástól, és az egész teste remegett a félelemtől.

-Igen.-húztam végig ujjaimat arcán.

-Megölte.-motyogta Dina és fel kelt a hideg kőről.

-Tessék?-értetlenkedtem.

-Az éjszaka hangokat hallottam és követtem és és a kertben megölte anyát.-temette fejét tenyerébe.Le ültem mellé és szorosan át öleltem.

-De ki volt nem láttad?-kérdeztem.

-Láttam.Vagy is nem tudom hogy ő az.-szipogott.

-Még is ki?-tűrtem egy tincset a füle mögé.

-Lara.-csukklott el ijedt hangja.Szemeim ki kerekedtek és nem hittem neki.Lara?De az meg hogy mikor őrzik abban a házban?Igaz hogy Lara mostanában nagyon fura de nem tudom elképzelni hogy az a kislány megöli a saját édesanyját.

-Ez hülyeség!-mondtam.

-Mondja az aki az éjszakát végig tudta aludni.-nézett rám dühösen Dina.-De én láttam és tudom!

-Mi lenne hogy ha el mennénk Larához?-kérdeztem,és meg próbáltam meg nyugtatni de nem nagyon ment mivel én se voltam valami nyugodt.

-Rendben.-bólintott egyet és megtörölte véres kezével az arcát.

-Te mi történt a kezeddel?-fogtam meg óvatosan mire ő fel szisszent.

-Hát meg botlottam és bele estem az üveg asztalba és bele tenyereltem a darabjaiba.-mesélte.

-Ezt le kell fertőtleníteni.-mondtam és fel segítettem.Együtt felmentünk a fürdőbe de Dina meg állt a küszöbnél.

-Nem megyek be!-ellenkezett.

-Nyugi Dina én is voltam bent mindent láttam és hidd el nincs itt.

-És ha igen?

-De nincs.-mondtam és betoltam az ajtón.Ki nyitottam a kis tükrös szekrényt és ki vettem belőle mindent ami kell.Szépen lekezeltem Dina sebes kezét majd be kötöttem.

-Köszi.-mosolyodott el de mikor meg hallottuk Lizi sikítását mind a kettőnk arcáról lefagyott a mosoly.

Na meg próbáltam ijesztőre írni ezt a részt is..hát nem tudom hogy sikerült e.Remélem mindenkinek tetszeni fog.Lenne egy fura kérésem.Leírnátok nekem hogy milyen érzelmet éreztek miután el olvassátok a történetemet?Nagyon szépen meg köszönném:)

Muszáj!...

*Lara szemszöge*
Nincs mese végeznem kell velük.Még akkor is ha legbelül nagyon fáj.Igen nekem is vannak érzéseim,meglepő mi?Az orvosok meg a szüleim mindig úgy tüntetnek fel mások előtt mint ha egy szívtelen lény lennék aki meg keseríti az életüket.Pedig nem!Igen is van szívem ami ugyan úgy működik mint egy átlagos embernek.Mikor az ég felvette az ő kis fekete leplét elindultam a házunk felé.Világosban nem lehet gyilkolni!Biztos mindenki látott amatőr helyszínelős sorozatokat meg ilyen olyan gyilkos filmeket amiben a pszichopata tömeg gyilkos világosban ölte meg áldozatait.Ez mind csak mese.Ez viszont a valóság amiben nem lehet csak úgy lemészárolni egy embert reggel vagy délben.Ehez idő kell és egy jól ki tervelt ötlet.Meg is volt rá a lehetőségem a kórházban amit ki is használtam.Éjszakáimat a kis könyvem írásával töltöttem ugyan is féltem el aludni.Mi van ha álmomban öl meg?Onnan nincs kiút!Igaz hogy a saját álmom és hogy nekem kéne irányítanom de mikor az ember már az önbizalmát is elveszti mag az ön uralmát onnantól kezdve mindenedet irányíthatja.Gondolom mindenkinek volt már olyan érzése hogy tehetetlen és haszontalan.Vagy hogy úgy bánnak vele mint egy felmosó ronggyal.Ide oda húzogatják aztán vissza hajítják a mocskos vízbe.Én is így éreztem magam mikor bekerültem abba az intézetbe.De most más szelek fújnak és vissza adok minden fájdalmat amit ők valaha is okoztak nekem.Ahogy a mai gyerekek mondani szokták "a fagyi vissza nyal".Kis táskámba minden olyan felszerelés benne volt amire szűkségem lehet az este folyamán.A hogy léptem úgy csapódtak össze a fém tárgyak a szütyőmben.Meg próbáltam az egyik kezemmel leszorítani hogy ne legyen olyan hangos de mind hiába.Minden mozdulatomra reagáltak.A házunk kapuja be volt zárva így nem volt más választásom át kellett másznom rajta.Apám nem egy parázó alak ezért kis kerítést állított fel.Rosszul tette.Úgy látszik nem gondolkodott.Röhögve dobtam át a táskámat majd egy nagy lendülettel fel léptem a kis beton párkányra és át tettem a jobb lábamat majd a balt és bent is voltam.A vállamra dobtam a terep színű táskámat majd lassan a bokrok felé közeledtem.Sötét van szóval ez azt jelenti hogy mindenki alszik már.Gyerek játék lesz.Fel pattantam és meg kerültem a házunkat,és közben a szemeimmel követtem az ablak sorokat.Kerestem egy bizonyos ablakot.Nem volt nehéz rá találni.A ház legöregebbik ablaka.A kerete fehér volt egy ideig míg nem az eső tönkre nem tette.Azóta potyog le róla a fehér festék darabok.Az a jó ebben a házban hogy némelyik tégla ki áll így könnyebben jutok fel az áldozatomhoz.Vettem egy nagy lendületet és felhúztam magam.Kicsit megerőltető hogy csak az ujj perceiddel kapaszkodhatsz de sikerült fel másznom.Anyukám esténként kinyit minden ablakot hogy szellőzőn egy kicsit a lakás.Hát nem kellett volna.
Óvatosan kinyitottam és bemásztam rajta.Ledobtam a táskámat a földre és kivettem belőle a legélesebb tárgyat ami egy olló volt.Közelebb léptem a nyugodt testhez majd vettem egy mély levegőt és kezeimet a magasba emeltem és egy hirtelen mozdulattal anyukám testébe döftem a tárgyat.A vér csak úgy fröcsögött össze vissza.

Hogy meg bántam e hogy végre hajtottam ezt a mozdulatot?Nem!Igen is jól esett.Egy természetes ember ilyet soha nem művelne egy család tagjával.De én nem abba a kategóriába tartozom.Vigyorogtam miközben a vér be terítette a fehér ruhámat.Kivettem a szekrényből egy ruha darabot és bele töröltem az ollómról le folyó vért majd vissza dobtam a táskámba.Egy rántással lehúztam a holttestet az ágyról és megpróbáltam magam után húzni.Nem vagyok egy gyenge kölyök.De be kell hogy valljam azért volt ilyen könnyű húzni mivel a vér csurgott ki belőle és ugye bár az a folyós anyag csúszik.Olyan volt mint ha vajat meg olvasztanánk és végig öntenénk a folyosót vele és azon csúszkálnánk.Hogy magam után nyomot hagyjak bele mártottam három ujjamat a leg nagyobb vér tócsába majd a fürdőbe szaladtam és a tükörre írtam nagy betűkkel hogy "GYILKOS".Le mostam az ujjamról a maradék vért és mosolyogva pillantottam a tükörbe.Most az egyszer büszke voltam magamra.Boldogan mentem ki a mosdóból.Meg fogtam anyám kezét majd le húztam a lépcsőn.Gyorsan kellett cselekednem ugyan is nem kis hangja volt ahogy vonszoltam a tetemet.Óvatosan kinyitottam a bejárati ajtót és végig húztam a sáros földön.A torna cipőm se volt különb.A converse jelet már alig lehetett látni.Egy el mosódott kis csillag volt.Ledobtam a földre a táskámat és egy ásóval (ami a ház oldalának volt támasztva)elkezdtem ki ásni a kis tavunkat.Nem kellett sokat dolgozni.Csak egy probléma volt.Nem egyedül voltam a kertben.Nem láttam csak éreztem hogy a személy a tekintetével ki lyukasztja a hátam közepét.

Nagy nehezen meg hoztam a következő részt.Nagyon örülök hogy ennyi embernek tetszik és hogy ennyien komentelitek az írásomat.Arra kérnélek titeket hogy írjátok le nekem ki a kedvenc szereplőtök és miért.Előre is köszönöm:)